Jeremy Renner videót posztolt a speciális gépről, amelyben balesete után edz
A színésznek harminc csontja törött el újévkor egy hókotróbalesetben, de láthatóan szépen gyógyul.
A színésznek harminc csontja törött el újévkor egy hókotróbalesetben, de láthatóan szépen gyógyul.
Eddig nem is akart beszélni róla, de most meggondolta magát, mondván, ha egy ember is leteszi emiatt a cigarettát, már megérte.
Az őrült, szokatlan és a legkevésbé sem hollywoodias film rendezőit sok kritika érte, amiért állítólag eladták magukat „a rendszernek”. Meglehetősen prózai indokot is felhoztak, amiért vállalták a melót.
A Laurin című, Magyarországon forgatott gótikus horrorfilm 1989-ben jelent meg, főszerepben az akkor még gyerek Szinetár Dórával és Tóth Barnabással, illetve fontos mellékszerepben tűnt fel benne Eperjes Károly is. A filmet most Blu-rayen fogják kiadni.
A hollywoodi legenda elvesztette az uralmát az autója felett, és egy kapunak ütközött.
Az esküvőjük után tíz évvel megújították a fogadalmaikat 2019-ben. Azóta nagyot fordult velük a világ.
A gladiátorviadalok „bonyolult és korrupt" világát mutatja majd meg egy készülő új sorozat, amelyet a Holnapután és A függetlenség napja rendezője jegyez.
A csendes lány az első Oscar-díjra jelölt film a történelemben, amelyben ír nyelven beszélnek a szereplők. Persze nem ez az, ami igazán különlegessé és széppé teszi.
Nagy utat járt be a horrorfilmektől az Oscarig, büszke a magyar gyökereire, és miután „A Halloween véget ért”, leginkább producerként képzeli el magát. Jamie Lee Curtis harcosan kiáll a „mindenkit fogadjunk el úgy, ahogy van” elv mellett, akár a saját öregedéséről, akár gyermeke transzneműségéről van szó.
Az első rész ingyenesen is megnézhető.
A Ponyvaregény rendezője többször elmondta, pályafutása alatt csak tíz filmet szeretne rendezni. És ebből kilenc már megvolt.
Tarr Béla és szervezete szerint a Nemzeti Filmintézet propagandává akarja zülleszteni a magyar filmművészetet.
Átlagosan 18,7 millió nézője volt az ABC-n a díjátadónak, amely 12 százalékkal magasabb szám az előző évi nézettségnél. A népszerűségnek több oka lehet.
Paul Sorvino lánya, Mira Sorvino közölte, sokkolta és megsértette, hogy kimaradt az apja a megemlékezésből, az özvegye szerint szégyen, ha nem kér bocsánatot az Amerikai Filmakadémia.